Kategória: urológiai problémák.

A potenciazavar már fiatal korban is gyakori?

A férfiak egyik legnagyobb rémálma, hogy nem tudnak jól teljesíteni az ágyban. A potenciazavarok előfordulása a kor előrehaladtával nő. Már a 40 év alatti férfiak 4-10 százalékánál is előfordul. Az erektilis diszfunkcióról Dr. Kardos Róbert urológus, sebész, onkológus főorvost kérdeztük.

Tünet vagy betegség a potenciazavar?

A férfiak számára tünetként jelentkezik, de a háttérben akár komoly betegségek, lelki okok is meghúzódhatnak. Úgy húsz évvel ezelőtt még kifejezetten lelki eredetű problémának tartották, amelyre nem állt rendelkezésre hatékony kezelés, ezért a potenciazavarral küzdő férfiakat pszichológushoz irányították. Az utóbbi években folytatott kutatómunka azonban felderítette a merevedési zavar élettani hátterét, és megtalálta a szervi okot, amely az esetek 80 százalékának hátterében áll. Három betegségcsoport okozhat potenciazavart. Az egyik a cukorbetegség, ami a friss diabéteszes férfiak felénél, a legalább tíz éve diagnosztizáltaknak azonban már csaknem 100 százalékánál fellép valamilyen mértékben. A cukorbetegség következtében ugyanis az erek beszűkülnek, és a beidegződés is károsodik. A második csoport a szív-érrendszeri megbetegedéseké, de ide sorolható a magas vérnyomás is, míg a harmadikba az úgynevezett zsíranyagcsere-megbetegedések, így többek között a magas koleszterin-szint tartozik. Mindegyik betegség károsítja az érrendszert, a merevedésért pedig a kiserek felelősek. Minél fiatalabb egy páciens, annál inkább a lelki, minél idősebb, annál inkább a szervi okok játszanak szerepet, 50-60 év körül komolyan számolni kell a szervi okokkal. Mindemellett arra is gondolni kell, hogy bizonyos gyógyszerek mellékhatásaként is jelentkezhet merevedési zavar. A depresszió szintén erektilis diszfunkcióval járhat, egyrészt a lelki állapot miatt, másrészt az arra szedett gyógyszerek mellékhatásaként.

Ezekért az úgynevezett civilizációs betegségekért felelős a nem megfelelő életmód is?

Az életmódbeli tényezőknek komoly szerepük van a merevedési zavarok kialakulásában. A túlsúly, a mozgásszegény életmód, a dohányzás szintén érszűkületet, és ez által potenciazavart okozhat.

Mennyi embert érinthet ez a probléma?

Körülbelül félmillió férfit érint kisebb-nagyobb mértékben. Van, akinek csak alkalmanként keseríti meg az életét, másoknál több alkalommal előfordult már, és vannak, akiknek szinte egyáltalán nincs megfelelő merevedésük. A fokozatok egyben a probléma súlyosságát is jelzik. Mindezen túl vannak, akiknek van ugyan merevedésük, képesek is a szexuális életre, ez azonban nem kielégítő, mert a merevedés minősége nem megfelelő. Rajtuk is lehet segíteni, ezért nekik is érdemes segítséget kérniük.

Sajnos, a férfiak sokszor nem is gondolnak arra, hogy a potenciazavar hátterében valamilyen betegség húzódik meg. Ezért, bár az utóbbi tíz-tizenöt évben egyre többen fordulnak emiatt orvoshoz, a merevedési zavar még mindig tabutémának számít. Az érintettek nagyjából csupán 10 százaléka fordul orvoshoz.

Mikor érdemes mindenképpen felkeresni az urológus, andrológus szakembert?

A potenciazavar már fiatal korban is gyakori?

Mivel, főleg idősebb korban, mindenképpen gondolni kell arra, hogy esetleg valamilyen betegség húzódik meg a háttérben – a potenciazavar akár évekkel előre jelezhet egy infarktust! -, mindenkinek azt javaslom, hogy forduljon orvoshoz, ha állandósul a probléma. A háttér egy aránylag egyszerű vizsgálattal kideríthető, és bár a férfiak szeretik egymást azzal ijesztgetni, hogy mi is történik az urológusnál, a valóság az, hogy bár a vizsgálat valóban nem kellemes, de nem jár fájdalommal, ahogyan a szükséges vér- és vizeletvizsgálat, valamint a páciens alapos kikérdezése sem. A pácienst nem küldik húszféle vizsgálatra, másik szakorvostól is csak akkor kérnek szakvéleményt, ha ezt indokoltnak látják.

Fontos megérteni, hogy a probléma nem fog magától megoldódni, nem érdemes hónapokat várni, mindenféle praktikát bevetni. Abban, hogy a merevedési zavarral küzdő férfiak orvoshoz forduljanak, az állandó partnerüknek is fontos szerepük van. Lényeges, hogy a hölgyek ne gondoljanak azonnal párkapcsolati problémákra, ha a párjuk nem közeledik feléjük. Jellemző az is, hogy nagyon sokan csak akkor fordulnak orvoshoz, ha ugyan már régóta fennáll a probléma, de egy olyan partner lép az életükbe, aki miatt hirtelen gyors megoldásra van szükségük.

Melyek a lehetséges kezelések?

A potenciazavar már fiatal korban is gyakori?

Bár mindenki azt szeretné, hogy úgy működjenek a dolgok, mint húsz éves korunkban, sajnos erre még nem találtak megoldást. Viszont óriási dolog, hogy gyógyszerrel elősegíthető a merevedés. Ezért, ha nincs kizáró ok, a tablettás kezelés az első lépés. Itt is el kell oszlatni egy tévhitet: a ma kapható készítmények bevételét követően csak szexuális inger hatására jön létre merevedés, ami erőteljesebb lesz, hosszabb ideig fennáll, de az orgazmus után ugyanúgy megszűnik, mint normál esetben. Vannak rövid- és hosszú hatású gyógyszerek, a többség fél-egy óra múlva hat, és 4-5 órán belül ürül ki. Viszont a következő napon is könnyebben alakul ki, illetve másnap reggel is létrejön merevedés. A kezelés nem csinál semmi visszafordíthatatlant, nem lehet hozzászokni. Ezek a gyógyszerek mind a pénisz keringését fokozzák, tágítják a kisereket, szelektíven ott hatnak, esetleg néhány más kapilláris is kitágulhat, de ez semmiképpen nem jelent vérnyomás-emelkedést.

Akinek nem használ, vagy ellenjavallt a gyógyszer – például a nitromin tatalmú orvosságot szedőknél -, annál jöhet szóba az injekciós megoldás vagy péniszprotézis. A súlyos szívbetegségben szenvedőknek kardiológiai konzultáció szükséges.

Mivel, mint említettem, a potenciazavarok lelki okai sem elhanyagolandók - a túlzott stressz, a túlhajszolt életmód például - a lelki tényezők felszámolásában nemcsak a gyógyszeres kezelésnek, de a szexuálpszichológusnak is szerepe van. A pácienseket mindig komplex módon kell kezelni, és ha lehetőség van, akkor a hatékony gyógyszeres kezelés mellé szexuálpszichológust is be kell vonni. A merevedési problémák így akár 6-8 hét elteltével megoldódhatnak.

A potenciafokozó készítmények a gyógyszerhamisítás egyik fő célpontjai. Mire kell figyelni, hogy ne legyünk áldozatok?

Az ismeretlen eredetű, sokszor az interneten vásárolt készítmények esetében az a fő baj, hogy nem ellenőrzött körülmények között készülnek. Sokat bevizsgáltak, és azt találták, hogy a legtöbbjükben alig vagy egyáltalán nincs hatóanyag. Ennél is nagyobb veszély, hogy a készítmények mintegy felében kifejezetten mérgező anyagokat találtak. Aki tehát az interneten próbálja beszerezni a potencianövelőket, az azt kockáztatja, hogy hatástalan szert kap a pénzéért, vagy ennél súlyosabb esetben akár az életét is veszélyeztetheti. A hamisított gyógyszerek szedését ráadásul nem előzi meg gondos orvosi vizsgálat, így attól a lehetőségtől is megfosztja magát a merevedési zavarral küzdő, hogy kiderüljön, mi okozza a problémáját. Ezek a gyógyszerek nem véletlenül receptkötelesek, ez biztosítja a folyamatos orvosi felügyeletet.

Ma már egyébként az áruk sem szól a hamisított gyógyszerek mellett, mert a generikus készítmények jóval olcsóbban beszerezhetők orvosi vényre.

 

Haimann Éva